70 év 70 km Fejér-Megyében

2025. évben 70 éves a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség, (szövetségünk1955 évtől használja
ezt a megnevezést).
A kerek évforduló alkalmából 2025. évben teljesíthető jelvényszerző túramozgalommal
emlékezünk. A mozgalom megrendezésével lehetőséget kívánunk biztosítani a szervezett
természetjáróknak, fiataloknak és felnőtteknek, a családoknak és minden érdeklődőnek, hogy az
egy évig tartó program keretében túrázhasson. Egyúttal alkalmat adunk, a sportkapcsolatok,
barátságok erősítésére, Fejér megye turistaútjain.
A túramozgalom leírása:
neve: 70 év - 70 km Fejér Megyében
teljesítés idő: 2025, január 4. és 2025. november 22. közötti időszakon belül.
teljesítés feltétele: a mozgalomhoz kiadott igazolófüzetben meghirdetett 27 túrákon legalább 70
km igazolt lejárása.
díjazás: 70 év - 70 km Fejér Megyében feliratú jelvény és névre szóló oklevél. Külön díjazzuk a
teljesítők közül, aki a legtöbb túrát, a legtöbb km teljesítette és a legidősebb és a legfiatalabb
életkorút.
A kitöltött igazolófüzetet 2025 december 20-ig kell leadni, a jelvény és az oklavél ára elelőreláthatólag 2500 Ft.

díjátadás: 2026. február, Fejér Megyei Téli Természetbarát Találkozón
A túramozgalom igazolófüzete, és a túrák leírása letölthető az FMTSz honlapról,
https://fejer-tura.hu
A túrákkal kapcsolatos további tájékoztatás és az esetleges változások is a honlapon érhető el.
Élményekben gazdag túrázást kíván, a szervező
Fejér Megyei Természetbarát Szövetség

 

70 év 70 km Fejér Megyében jelvényszerző túramozgalom
túráinak részletes kiírása.
1. 2025.01.04, szombat
Ünnepek utáni zsírégető (Gazdagh Péter emléktúra)
Útvonal: Isztimér söröző, Som-hegy, Kisgyónbánya, Bakonycsernye Túra Büfé.
Táv: 11 km,
Nevezés, rajt: 09:30-tól. Isztimér söröző
Utazás: Székesfehérvárról 8:40-kor induló autóbusszal
Vezetett túra, nevezési díj nincs.
Túraszervező: Honvéd Szondi SE Természetbarát Szakosztálya
Túravezető:
Tóth Gábor
2. 2025.01.18, szombat
Fázós Toporgós, 2025 Fázós TOPorgós teljesítménytúra
Útvonal: Nem határozunk meg útvonalat, mindenki tetszőleges úton érheti el az 5 + 1
ellenőrzési pontot. Ellenőrző pontok: Meleg-hegy, Barlang kút, Zsuzsi presszó, Bencehegy,
Nadap (Szintezési Ősjegy). Bónusz ellenőrző pont: János-forrás. Szintidőt sem
szabunk, a pontok nyitvatartási idejét kell figyelembe venni. A pontok egységesen 16
órakor zárnak!
Táv 11 km, 34 m szint
Nevezés, rajt Nadap Palermói Szent Rozália templom
8097 Nadap Templom köz
7:30-9:00 óra között
nevezési díj: 2500 Ft
Túraszervező: Pázmándi Toporgó Természetjáró Egyesület
Elérhetőség: +36303777498
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
3. 2025.01.25, szombat
Kincsesbánya IVV. ÉDK
Útvonal: Kincsesbánya TT útvonalai, 30, 20, 10 km távok közül lehet választani
Nevezés, rajt: Kincsesbánya, Művelődési Ház
7:00-10:00 óra között
nevezési díj: távtól függően 3000, 2500, 2000Ft
Túraszervező: Vízivárosi SE
4. 2025.01.26 vasárnap
Piroska Emléktúra, (Lakos Imréné (23) és Szemkeo Ferenc (3))
Útvonal: Csákberény, Piroska Emlékoszlop, Maurer kunyhó, Csákberény
Táv:10 km
Találkozás: 10 óra 50 perc Szfvár. Volán pu.14. ká.
Indulás: 11 óra, Visszaérkezés: 16 óra 50 perc
Költség: buszjegy 1100 Ft
Túraszervező: Vértes Meteor TSE
Túravezető: Kakas Zsuzsa (20-5315589)
5. 2025.02.08, szombat
FMTSz Téli Találkozó Kisgyón
A találkozó túrái, és a tagszervezetek, erre a napra meghirdetett saját túrái
További tájékoztatás kérhető
a találkozó szervezőjétől: Horváth István +3620 3255 210
6. 2025.02.15, szombat
Gánt- Csákvár
Indulás: Gánt 8:45 Polgármesteri hivatal előtt.
Táv: 17 Km, szintkülönbség kb. 130 m.
Érkezés, Csákvár kb. 14 óra.
Buszköltség 400 Ft
Túraszervező: Csákvári Természetjáró Egyesület
Túravezető: Füzes Csaba
7. 2025.02.16, szombat
Tausz László nyomában emlék túra.
Sárpentelei Parkerdőben
Táv: 6 km
Találkozás: a Szedreskerti ltp-ről 9.20-kor induló 10-es autóbusz végállomásánál
Orsovai utcánál 9. 40-kor.
(Ez a busz 9.27-kor indul a VOLÁN pályaudvarral szemben lévő megállóból.)
Vissza: az Orsovai úti végállomásról minden óra 45 perckor indul autóbusz.
Szeretettel emlékezünk Tausz Lászlóra az Alba Regia SC kiváló ezüstjelvényes
túravezetőjére.
Túraszervező: Alba Regia SC
Túravezető: Horváth Emese
8. 2025.02.22, szombat
Dunán innen – Dunán túl, ÉDK
Útvonal: 50, 30, 20, 15, 6 km és a Dunán innen – Dunán túl családi kör 8 km távok közül
lehet választani.
Nevezés, rajt, cél: Dunaújváros, Római körút. 51. Szent Pantaleimon Görögkatolikus
Óvoda, Általános Iskola
Egyéni indulók a túrára nevezhetnek: 9:00 – 10:00 óráig.
Vezetett túra, indulási ideje: 9:30 óra: Dunán innen – Dunán túl családi kör 8 km, útvonal:
Dunaújváros Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola – Rác templom –
GUMIMAX – Ifjúsági sziget – Szobor park – Aratók szoborcsoport - Szent Pantaleimon
Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola
Táv: 8,5 km, szint: 95 méter, nevezési díj: 1500,-Ft/fő.
Szolgáltatás: édesség, tea, zsíros, és lekváros kenyér, emléklap, kitűző
9. 2025.03 08, szombat
Lombfakadás előtt. Gánt bányavidékének rejtett érdekességei, kilátópontjai
Útvonal:
1. szakasz Anger réti feltárás őskarszt bányafalakkal- felette kilátópontok Meleges
különleges bemutató ösvénye bauxit "kóstolóval" át a hegygerincen Vértes panorámával.
2. szakasz a Kereszt és Hosszúharaszt fejtések színes falakkal. A Szent Jakab úton az Öreghegyre
majd Gém hegy (szép rálátással a Vértesre), Gánt községháza.
Lehetőség van csak az 1. szakaszt, 6 km -es távot választani, Gánt központjában12,37-kor
a Községházánál buszra szállni)
Táv/szint:12 km / 250 225m, vagy 6 km (205- 195 szint)
Indulás: Busz indul Székesfehérvárról: 8:35-kor, 16-ös kocsiállás, Gánt Bányatelep
megállóba érkezés 9:05-kor
Az indulási helyszín személygépkocsival is megközelíthető. Találkozás 9.15-kor a Bálás
Jenő Bauxitbányászati Múzeummal szemben, az út túloldalán. A busszal érkezők
csoportjához itt lehet csatlakozni.
Érkezés: Busz indul vissza Gánt Polgármesteri Hivatal 14:42 –kor, Székesfehérvárra érk.
15:18-kor (vagy 6 km után 12.37-kor induló busszal érk. 13.20-kor Szfvár-ra)
Szervező egyesület: Gyöngyvirág TE
Túravezető: Magyarné Hadfi Edit, telefonszám +36 30/091-5666
10. 2025.03.22, szombat
Országalmától az Iszkaszentgyörgy kastélyig
Táv 17 km
Indulás 8:00 Szfvár Országalmától
Túraszervező: Vízivárosi SE
Túravezető: Berta Gábor
11. 2025.04.05, szombat
Medvehagyma Fesztivál Kisgyón
A találkozó túrája, és a tagszervezetek erre a napra meghirdetett saját túrái
További tájékoztatás kérhető a találkozó szervezőjétől: Csontos László: +3620 415 7111
12. 2025.04.12, szombat
Nyuszi (6 km) és Bari (14 km) túra a Velencei-hegységben,
Pákozdról
Túraszervező: Velencetavi Életmód Klub
Túravezető Fodor Emese
13. 2025.05.10, szombat
Dinnyési Fertő
Útvonal: Seregélyes vá. - Dinnyés vá. Madárdal tanösvény. Részben szakvezetéssel a
természetvédelmi területen
Táv: 11 km
Indulás: 9:00 Seregélyes vasútállomásról
Túraszervező: Dunaújvárosi Építők
Túravezető: Wirth Mária telefon: 0630 227 2651
14. 2025.05.24, szombat
Elhagyott Bauxitbánya (Marsbéli táj)
Útvonal: Gánt Bányatelep-Sárga, majd Sárga+ jelzés-Anger rét-Elhagyott Bauxitbánya
(Marsbéli táj)-Német kitelepítettek emlékműve (szép kilátás)-Sárga+ jelzés- Újabb
Elhagyott Bauxitbánya-Vaskobak barlang-Gánt
Táv: 9 km, Szintemelkedés/lejtés: 200/190 méter
Szervező egyesület: Gyöngyvirág TE
Túravezető: Márkus József, telefonszám: 06 30 498 3532
15. 2025.05.18, vasárnap
Óbarok - Mány
Három verzióban lesz a túra.
1.,Óbarok - Öreg-Kőszikla-tető - Váli-víz-mente - Dobogó-erdő - Lófingató-hegy - Volt
szovjet katonai bázis/bunkerek - Városi-erdő (eddig vezetve) innen egyénileg vissza
Óbarok. ~11km/250m szintem. Ezt azoknak javaslom, akik kocsival csatlakoznak a túrához,
mert így körtúra lesz.
2. Városi-erdőtől vezetve tovább Dobogó - Csabdi. Így ~12km/300m szintem.
3. Csabdiból tovább - Erdőpáskom - Mány. Így összesen ~17.5km és 450 m szintem.
Mi bérelt buszunk Óbarokban kitesz mindenkit és átmegy Csabdiba azokért, akik ott
hagyják abba és Bicskére beviszi őket a busz. Innen elmegy Mányra, ahol a hosszabb
túrázókat összeszedi és Bicskére megyünk mi is. Itt séta a kastélyparkban, majd a
rövidtúrásokkal együtt hazaindulás ugyanazon az úton, mint amelyiken jöttünk.
Azoknak, akik a buszút elejétől utaznak velünk a részvételi díj mindenkinek annyi lesz,
mint az Erdőjárók TE tagjainak: 5000 Ft/felnőtt és 2500 Ft/diák. Akik Fehérváron vagy
később szállnának fel a buszra: 3000Ft/felnőtt és 1500 Ft/diák, illetve akik Óbarokba
egyénileg utaznak, és ott csatlakoznak a túrához (vagy csoportosan saját busszal), nekik
egységesen 1000 Ft lesz a túrán a részvétel!
Szervező egyesület: Erdőjárók Túraegyesület, www.erdojarokklubja.hu
Túravezető: Németh László, +36-20-9532197
16. 2025.06.14, szombat
Pákozd - Ingókövek – Sukoró
Pákozd - Ingókövek -Angelika forrás – Sukoró
Táv: 11 km
Szervező egyesület: TeTeTe
Túravezető: Südy Péter, telefon: +3620 913 6224
17. 2025.06.21, szombat
Alsószentiváni séta.
Találkozó helyszíne: Alsószentiván, Tanácsköztársaság tér (Fehér Presszó parkoló)
Túra indulási ideje: 8:30 óra.
Útvonal: Alsószentiván – volt Sluha Kastély – Benedek puszta – Benedek tó – Zedreg –
Alsószentiván.
Táv: 10,6 km, Szintemelkedés: 50 méter.
Részvételi díj: 500,-Ft/fő.
Szolgáltatás: Benedek tónál zsíros kenyér, limonádé (saját pohárba).
A vásárlás miatt legkésőbb június 19-ig a részvételi szándékot kérjük
jelezni.(Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)!
Szervező egyesület: Pentele TE
Túravezető: Csontosné Kóbor Zsuzsanna
18. 2025.07.12, szombat
Gyapjaszsák, éjszakai pontérintős túra,
A hagyományos teljesítménytúráktól eltérően nem egy turistajelzésekkel ellátott,
szalagozással megerősített útvonalat kell végig járni, hanem a kapott térképen jelölt
pontokat kell felkeresned.
A pontokon kékszínű téglalapban található kétjegyű számot kell, feljegyezned az
igazolólap megfelelő rovatába. A túrát akkor tekintjük teljesítettnek, ha legalább 5 pontot
felkerestél. Díjazás a begyűjtött pontok alapján: 5 pont esetén a Gyapjaszsák MINI, 10
pont esetén: Gyapjaszsák MIDI, ha mind a 15 pont megtaláltad a Gyapjaszsák MAXI
feliratú kitűzőt és oklevelet adunk.
Túravezetést a Mini távon biztosítunk
Rendező: Fejér Megyei Természetbarát Szövetség
www.fejer-tura.hu
További tájékoztatást a +3620 3255 210 telefonon kérhetsz
19. 2025.08.09, szombat
Csákberény teljesítmény túra, része az IVV, az ÉDK, és a Cartographia Kupa mozgalomnak
Útvonal: 30, 20, 10, 5 km távok közül lehet választani.
Rajt és cél: Csákberény, Művelődési ház
Nevezés: 8:00-11:00 óra között
Túravezetést a 10 km távon biztosítunk
Rendező: Fejér Megyei Természetbarát Szövetség
www.fejer-tura.hu
További tájékoztatást a +3620 568 6809 telefonon kérhetsz
20. 2025.09.16, szombat
Gánt-Mór
Útvonal: Gánt - Kék jelzés - Gánti barlang - Juh völgy - Géza pihenő - Kék jelzés folytatása -
Pátrácos, majd tovább a kék jelzésen - Kék+ jelzés - Piros jelzés - Vértes tábor - Csák forrás
-Fazekas gödrök – Mór, Lamberg kastély - Mór buszmegálló.
Táv: 18 km Szintemelkedés/lejtés: 390/410 méter
Szervező egyesület: Gyöngyvirág TE
Túravezető: Márkus József, telefonszám: 06 30 498 3532
21. 2025.09.07 vasárnap
Lovasberény teljesítmény túra, része az IVV és az ÉDK, mozgalomnak
Útvonal: 30, 20, 10 km távok közül lehet választani.
Rajt és cél: Lovasberény, Sportcsarnok
Nevezés: 7:00-10:00 óra között
Túravezetést a 10 km távon biztosítunk
Rendező: Fejér Megyei Természetbarát Szövetség, www.fejer-tura.hu
További tájékoztatást a +3620 3255 210 telefonon kérhetsz
22. 2025.09.13, szombat
FMTSz Őszi Turista Találkozó Kisgyón
Beszámítható túrák: találkozó túrái, beleértve a tagszervezetek erre a napra meghirdetett
saját túrái, valamint a Dr. Hegyi Imre TT 6, 10, 20 km távja. A rendező 6 km távon biztosít
túravezetést.
Rendező: Fejér Megyei Természetbarát Szövetség, www.fejer-tura.hu
További tájékoztatást a +3620 3255 210 telefonon kérhetsz
23. 2025.09.20
„III. Természetismereti túraverseny”
A Természetismereti Túraversenyen a természet ismeretét, valamint a tájékozódási
képességek megmérettetését tűztük ki célul Iszkaszentgyörgy környéki turistautak
változatos növényzeti, és domborzati viszonyai között.
Az útvonal érinti az új Iszkaszentgyörgyi Kardióösvényt is!
A túra része a "Gyalogos Természetjáró Tájékozódási Túraversenyek" kupasorozatának.
Táv: 8.78 km | Szint: 201 m (körtúra)
Rajt/Cél helyszíne: 8043 Iszkaszentgyörgy, Rákóczi Ferenc u. 2.
Szintidő: max. 3 óra
Szervező: Gaja-völgy Egyesület
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 20 5347076 | +36 20 6211648
24. 2025.10.11, szombat
Csákberény
Útvonal: Csákberény - Kék+ jelzés - Aranyhegyi szőlők – Csókakő – Várvölgy - Kék jelzés -
Zöld jelzés - Zöldjelzés - Kopasz domb (szép kilátás) - Zöld+ jelzés - Csákberény.
Táv: 16 km, Szintemelkedés/lejtés: 310/310 méter
Szervező egyesület: Gyöngyvirág TE
Túravezető: Márkus József, telefonszám: 06 30 498 3532
25. 2025.10.18, szombat
Vértes, Gánt, Gém-hegy
Útvonal: kitelepítési és bauxitbányászati emlékhely – Nemes János völgy – Gém hegy (306
m) – Gém tisztás – Vértes Vendéglő és Fogató
Kirándulásunkat a kitelepítési és Bauxitbányászati emlékhely érintésével kezdjük, ehhez
egy kisebb dombon kell felkapaszkodnunk. Néhány dombon átvezető, gyönyörű erdei
úton érjük el a felhagyott külszíni bauxit bányát, mely akár marsi táj is lehetne vörös
talajával. Ezt elhagyva kisebb nagyobb megszakításokkal zárt, illetve nyitott terepen
haladunk tovább. A sárga – jelzést elhagyva rátérünk a zöld – jelzésre, mely a Gém hegyre
visz bennünket. Ez egy keskeny, zárt, emelkedővel ellátott szakasz. Majd a Gém tisztáson
áthaladva érjük el a Vértes Vendéglő és Fogadót.
A táv: 8 km, szintemelkedés kb.200 m
Indulás: 08:35 Székesfehérvár, Autóbusz-állomás
Érkezés: 14:48 Székesfehérvár, Autóbusz-állomás (A menetrend változhat!)
Költség: ~1.200,-Ft
Szervező egyesület: Alba Volán SC
Túravezető: Inczéné Mátyás Jolán tel.+36-20/276-0980
26. 2025.11.08, szombat
Fehér-Vár-Palota teljesítménytúra ÉDK
Útvonal: 30, 20, 13, 10 km távok közül lehet választani.
Rajt: Székesfehérvár indítással 30, 20, 10 km távon
Nevezés: 6:30-8:30 óra között
Csór indítással 13 km távon
Nevezés: 9:00-11:00 óra között
Túravezetést a Csór 13 km távon biztosítunk
Rendező: Fejér Megyei Természetbarát Szövetség, www.fejer-tura.hu
További tájékoztatást a +3620 3255 210 telefonon kérhetsz
27. 2025.11.22
Székesfehérvár-Moha-Sárkeresztes
Indulás 8:00 órakor a Szedreskerti lakótelep busz végállomástól (Vörösmarty iskolával
szemben)
Útvonal: Szfvár Szedreskerti ltp. busz végállomás Zöld sávjelzés Moha, Sárkeresztes
Kultúrház.
Szervező egyesület: Vörösmarti LSE
Túravezető: Balog Józsefné, tel. +36-20 493 6770
70 év 70 km Fejér Megyében jelvényszerző túramozgalomról