Fejér Megyei Természetjáró Találkozó Kisgyón

2020. szeptember 11-13.

 

Egyesületünkből 8 fő vett részt az idei találkozón. Péntek délután csodálatos napsütéses őszi időben érkeztünk Kisgyónba, és ez a gyönyörű időjárás az egész hétvégén kitartott.

Elfoglaltuk a szállásunkat, majd szalonnasütéssel, és beszélgetéssel töltöttük az időt.

Szombat reggel a szokásos ünnepség, a kitüntetések átadása, és az elhuny túratársakra emlékezve az emlékoszlopra a szalagok felkötése következett. Több egyesületből kerékpáros, illetve gyalogtúrára indultak. Egyesületünk tagjainak egy része a vasárnap megrendezésre kerülő Dr. Hegyi Imre teljesítménytúra útvonalát járták be, kihelyezték a szalagokat. A csapat másik része a kulcsosháznál szorgoskodott, hogy a túrázók visszaérkezésére bográcsban elkészítsék a babgulyást. A babgulyás elfogyasztása után estig a túrázásról folyt a beszélgetés. Sötétedés után a csapat elindult az éjszakai túrára, ahol az erdő hangjait és a csodálatos csillagos égboltot figyelték meg.

Vasárnap egyesületünkből 4 fő, a Dr. Hegyi Imre teljesítménytúrán két ellenőrzési ponton (Alba Regia barlang, és Csikling vár) pontőri feladatot látott el, a másik 4 fő az indításnál, valamint a zsíros kenyér, és limonádé készítésénél serénykedett.

Nagyon jó hangulatban zajlott a hétvége, sokat beszélgettünk a megye más egyesületeiben lévő tagokkal, jó volt újra találkozni.

Képgaléria megnyitása